A mozgóképi szövegek rendszerezése

A filmek osztályozásához sokáig irodalmi műfajok elnevezéseit használták: filmregény, filmeposz, filmdráma... A film, mozgókép azonban önálló művészeti ág, gyorsan változó, a technikai fejlődéssel szoros kapcsolatban álló médium, így bizonyos ágaira már az irodalomból átvett műfajképző szempontok nem alkalmazhatók. Különböző elnevezések alakultak ki: film, szappanopera, krimi, horror, kvíz, animáció, stb.
Nehéz egységes szempontrendszert kialakítani, amelyben valamennyi mozgóképi művet együtt lehetne vizsgálni, mégis valamennyire rendszerezhetőek az alábbiak alapján:

• megjelenés módja, eltérő közege (mozi, képernyő);
• eltérő hordozó (celluloid, videoszalag, CD, DVD);
• művek, műsorok eltérő tematikája és ábrázolási rokonsága (filmműfajok, televíziós műsortípusok, weblapok);
• a valóság ábrázolásához való viszony (dokumentum- és játékfilmek);
• alkotói szándék és a nézői elvárások különbségei (személyes hangvételű szerzői filmek, ill. tömegszórakoztatásra szánt termékek)

Az első kettő különösebb magyarázatra nem szorul: bár a film természetes közege a moziterem, az eltérő közeg más-más élményt ad, ahogy másfajta képrögzítési és vetítési eljárások is másfajta látványt eredményeznek.



Művek, műsorok eltérő tematikája alapján két nagyobb csoportot különböztethetünk meg: filmműfajokat és televíziós műsortípusokat

A legkorábbi filmekben is elkülönültek különböző filmműfajok, filmek alaptípusai, pl.: western, burleszk, bűnügyi film, stb. Ezek kialakulásában nagy szerepe volt a filmgyártás gyors iparosodásának. Elsősorban azok a filmtípusok szilárdultak műfajjá, amelyek iránt nagy volt a kereslet, amelyek nagy tömegek képzeletét voltak képesek megmozgatni. Pl. a western a fiatal amerikai nép hőseit, múltját jeleníti meg.

A televíziózással más típusok is megjelentek és ezzel együtt megjelent a televíziós műsorok egy jellemző sajátsága, a sorozatszerűség. Itt a műfaj helyett műsortípus alapján kategorizálhatunk: hírműsorok, reklámok, szappanoperák, közéleti magazinok, showműsorok, stb.

A valóság ábrázolásához való viszonya alapján dokumentum- és játékfilm kategóriát különböztethetünk meg

Különbségük a mozgóképi élmény sajátosságából fakad: ez az élmény kettős természetű, a kamera által rögzített kép egyszerre reprodukciója és teremtett illúziója is a filmre rögzített világnak.
Amennyiben az alkotó szándéka a reprodukció, akkor beszélhetünk dokumentumfilmről, ha inkább teremtő szándék munkál benne, akkor beszélünk játékfilmről.

Dokumentumfilm: megtörtént eseményekről, valóságos személyekről, közösségek életéről tudósít tényszerűen, pontosan. A televízióban népszerűvé vált típusai: természetfilmek, ismeretterjesztő filmek, hírműsorok.

Játékfilm: általában egy történetet mesél el, cselekménye sokszor fiktív, kitalált. Sokszor személyes hangvételű. A televízióban népszerű műsortípusai: reklám, szappanopera, zenei klip.

Az alkotói szándék és a nézői elvárások szerint is megkülönböztethetünk két nagy csoportot: a szerzői és a tömegfilmet

A szerzői film: személyes hangvételű, az alkotó gyakran saját történeteit dolgozza fel. Általában ritkán sikeres és ritkán játsszák nagy mozikban, de gyakran sokkal tovább él, mint a sikeresnek tűnő játékfilmek: később sem felejtik el, gyakran vetítik újra, klasszikussá válik.

A tömegfilm: a filmipar népszerű, kereskedelmileg sikeres termékei. Általában műfajfilmek is (thriller, sci-fi, western, kaland...), ritkán jellemző rá a személyes hangvétel.

A mozgóképi elbeszélés

A történet

Történeteket évezredek óta mesélnek egymásnak az emberek. A mesék, mítoszok, antik eposzok és drámák a közösség számára fontos eseményeket történetekké formálva tették újraélhetővé. Nem csoda, hogy a mozgókép történetében már a kezdetekkor megjelent a történetek iránti igény. A mozgóképen azonban a történetmondást más ábrázolási törvények uralják, mint az írott szó, a nyelv közegében.

A "történet" lényege: csak akkor válik a befogadó számára történetté egy eseménysor, ha alkotója (elmondója, megírója, vagy rendezője) az eseményeket szorosan összefűzi, ha az események logikusan követik egymást, ha a történet kezdete és vége megmagyarázzák egymást, vagyis összefüggenek.

Elemi szinten minden film valamilyen változást, átalakulást mesél el. Cselekménye, történetsora részekre tagolható:

• Kiindulópont: valamilyen élethelyzet megváltozik, felborul a hősök szokásos életrendje.
• Felismerés
• Megoldáskeresés
• Megoldás: visszaáll a rend, új egyensúlyi állapot születik

Ezek a tagolások csak utólag felismerhetők a filmben! A film töredékes, kihagyásokkal halad előre. A néző szeme előtt nem a történet játszódik le, hanem a cselekmény! A film jeleneteit látjuk, ebből áll össze bennünk a történet. A történetet az összefűzött részletekből, a film cselekményéből utólag állítja össze a néző.

A cselekmény: az az eseménysor, ami a filmben megjelenik, amiből a film történetére következtetünk. Ezért lehet ugyanazt a történetet más-más cselekménnyel elmesélni, ezért van az, hogy sok történetet újra és újra feldolgoznak a filmvásznon. (A három testőr, King Kong, Drakula) A cselekmény segítségével válik a néző beavatottá, ismeri meg fokozatosan a film világát, szereplőit. A cselekmény gyakran több szálon fut, a párhuzamos eseménysorok fokozatosan épülnek össze.

Mivel a film alapvetően csak megmutatni tud - a nyelvvel szemben, ami megnevez, értelmez -, ezért a filmekben gyakran alkalmaznak narrációt, olykor feliratokat az értelmezéshez. A történetet elmesélő filmnek számos olyan eleme van, amely csak kiegészítője cselekményvilágának. Pl.: zenei aláfestés, narrátor, felirat, lassítások, gyorsítások.

Az elbeszélés

Az elbeszélés a legátfogóbb fogalma a filmes történetmesélésnek. Mindazok az információk, motívumok, amelyeket a film befogadása során megtudunk, kifejezőeszközök, ahogy a történetet elmesélik, ide tartoznak. Az, hogy egy film mennyire fordulatos attól függ, hogy alkotója hogyan adagolja ezeket az információkat.

Az elbeszélés menete
Az elbeszélés kezdete az expozíció. Itt ismerjük meg a szereplőket, az alapvető konfliktust, ami felborítja a megszokott rendet.
Ezt követi a bonyodalom és kibontakozás, amiben teljes gazdagságában feltárul a film világa, a szereplők küzdelmei.
A tetőponton válik nyílttá a konfliktus, ami aztán valamilyen megoldással végződik, a cselekmény lezárásával.
Fontos tudni azt is, hogy nem minden elbeszélés ilyen szabályos!

Képek Alfred Hitchcock, Psycho (1960) c. filmjéből

A mozgóképi közlésmód alaptulajdonságai

A felhasznált képkockák Steven Spielberg Párbaj (1971) című filmjének részletéből valók

Kiválasztás

Minden képsor, film, televíziós műsor tagolt, szerkesztett. A rendező a kamera által felvett képsor tér-idő szerkezetét átalakítja. (Léteznek vágás nélküli felvételek is, ezek pl. a házi videók.)

Utalás

A kép alaptulajdonságából adódóan nem kell mindent elmondania, leírnia a rendezőnek, elég egy-egy képkocka egy élmény felidézéséhez, vagy egy részlet az egész megértéséhez. Egy részletből is tudjuk, mi fog történni, pl. ha egy pisztoly megjelenik a filmvásznon, biztosak lehetünk abban, hogy el is fog sülni.

Beállítás (snitt): alapvető szerkezeti egység, egy-egy vágás által határolt részlet. Itt még folyamatos a kamera által rögzített képek tér-idő egysége.

Jelenet: a tagolás egy nagyobb egysége, több beállításból áll. A cselekmény egy fontos részét tudhatjuk meg belőle.

A kiemelés eszközei

Közelkép (premier plán): a kiemelés jellegzetes mozgóképi eszköze, segít azonosulni a szereplővel, vagy segít átvenni az ő nézőpontját. Figyelemfelkeltő szerepe van.

Megvilágítás, színkezelés: a fények és színek tudatos alkalmazásával szintén kiemelhetők az alkotó számára fontos részletek, motívumok.

Ismétlés: a kiemelés legtöbbször és legrégebben alkalmazott eszköze, ismétléssel minden művészi ábrázolás él, a film is használja a kezdetektől (pl. a Lumiére fivérek is). Sokszor a cselekmény kereteit valamilyen motívum ismételt felbukkanása teszi érthetővé.

Hossz és tempó: a kameramozgás ritmusa, egy-egy beállítás hossza, változásának ütme jelzi, hogy mit tart az alkotó lényegesnek, vagy kevésbé lényegesnek filmjében. Szélsőséges példái találhatók a reklámokban (leggyorsabb váltások) és a szappanoperákban (alig váltakoztatják a tempót).

A montázs

Különböző időben, térben játszódó jelenetek egymás mellett; sűrítik a cselekményt, mondanivalót. Már évszázadokkal a film előtt alkalmazták.

A vágással rokon fogalom, de míg a vágás a folyamat technikai részére vonatkozik, addig a montázs a film összeállítása nyomán születő hatásokra utal. A filmben a montázzsal emelhetők ki az eseménysorból a legfontosabb részletek, ugyanakkor tömöríti a cselekményt is.

A montázs felel a mozgóképen megjelenített tér bemutatásáért. Segítségével rendezi az alkotó a film térviszonyait.

Montázzsal alakított filmidő

A montázs az események időviszonyáról is tájékoztat. A filmkép önmagában jelen idejű, épp ezért nehéz pl. múltbeli eseményeket láttatnia.

Azt a megoldást, amikor a cselekmény egy filmben korábbi időre vált flashbacknek (visszapillantásnak nevezzük). Pl.: ha a kép lassan elsötétül, majd kivilágosodik, azt jelenti, egy nagyobb időegység kimaradt, vagy ha a szereplő lehunyja a szemét, olyankor emlékképek következnek. Két - időben egyszerre játszódó - eseménysort párhuzamosan mutatnak a nézőnek. Ilyenkor az elbeszélő váltogatva mutatja a különböző térben zajló eseményeket. Ez a párhuzamos montázs. Az egyre rövidülő beállítások feszültségkeltő szerepet játszanak.