A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Edison. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Edison. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 12., hétfő

A mozgókép és a mozi

A fotografikus kép megjelenése a 19. században vált lehetővé: olyan fényérzékeny anyag felfedezésével, ami lehetővé tette a látvány tartós rögzítését és olyan technikai eszközzel, aminek segítségével ez megvalósulhatott. A fotográfiával új korszak kezdődött a képzőművészetben, a látás történetében.

Az első fotográfiát Nicéphore Niépce készítette 1826 körül, azonban eljárásmódja nagyon lassú volt és a sokszorosítás problémáját sem oldotta meg. Az első széles körben elterjedt eljárás Louis-Jacques-Mandé Daguerre nevéhez fűződik, az 1840-es években kisérletezte ki, ez a dagerrotípia.

A fotográfia széles körben elterjedt: tudósítások illusztrációjaként, vagy akár családi fényképalbumok formájában. A fényképezés és később a film, a rádió, a televízió, vagy akár az internet drámai kommunikációs forradalmat idéztek elő. Azonban fontos megjegyezni, hogy a kép (fénykép, mozgókép) nemcsak reprodukál, ábrázol is.

A mozgókép

Minden mozgó kép illúzióját keltő alkotás (taumatróp, fenakisztoszkóp) a látás működésének sajátosságát aknázza ki, hogy megfelelő sebességgel vetítve szemünk elé a mozgássor képeit, a látásérzékelés tehetetlensége miatt nem észleljük külön-külön a képeket, hanem egybefüggő mozgásként látjuk.
Taumatróp

Fenakisztoszkóp

A filmfelvevő őse: camera obscura. Működési elvét Leonardo da Vinci írta le először részletesen. Az emberi szem felépítését modellálja. Zárt doboz, amibe lyukat fúrnak, az itt behatoló fény a külvilág képét fordítva és kicsinyítve vetíti a lencse elé tett papírra.
Camera obscura

Ezt az elvet fejlesztette tovább Thomas Edison és a Lumiére fivérek a 19. században. Edison még nem gondolt a közös filmnézés élményére, de August és Louis Lumiére már több embernek vetített. Az első nyilvános vetítés 1895. december 28-án volt a Grand Café pincéjében, ez a nap a mozi születésnapja.
Az első filmvetítések plakátja

A Lumiére fivérek első filmje A munkaidő vége, még egyszerű dokumentálálás, azonban A vonat érkezése című már megelőlegezi a későbbi mozit: a filmen a mozdony a kép hátteréből érkezik és szembe rohan a nézőkkel, amitől az első nézők megrémültek, mert azt hitték elgázolja őket. Azonosították a képet a valósággal.
A munkaidő vége (1895)


A vonat érkezése (1895)
A film egyrészt megörökíti a valóságot, a látvány technikai reprodukciója, ugyanakkor ábrázolás is. Ha más állna a kamera mögött, ugyanaz az esemény másképen hatna ránk. A képeken keresztül a felvételt készítő ember is megnyilvánul.

A mozgókép kifejezőeszközei

A mozgó "képfolyam" tagolt, töredékes, a keretbe szorított látvány nagy figyelmet igényel a nézőtől, hogy értelmezni tudja, amit lát, például felismerje a cselekmény irányát egy filmben. A film hang- és látványelemeinek hangsúlyozására számtalan eszközt használhat az alkotó: közelkép, megvilágítás, később színkezelés, ismétlés, hossz és tempó...

A közelkép (premier plán) segít azonosulni a szereplővel, fokozza az esemény drámai erejét. Az így mutatott arc az egész vásznat betölthei akár.

Megvilágítás (színkezelés): lényeges részeket emel ki, hangsúlyozza a szereplő gesztusait. A kép kifejezőereje elsősorban erre, a fény-árnyék hatásokra épül. A színes tchnika az 1950-es évektől terjedt el a mozivásznon, hogy visszahódítsa a közönséget a televíziótól. A mozifilm inkább, a televízió kevésbé él ezzel az eszközzel.

Ismétlés: a legrégebben alkalmazott eszköz, a mozgókép kihagyásos jellege miatt szükséges. A cselekmény kereteit - hol, mikor, mi történik - egy-egy motívum ismételt felbukkanása jelzi.
A televízió világában még fontosabb: pl. híradó.

Hossz és tempó: a beállítások hossza, tempója, a snittek változásának üteme az alkotó által fontosnak tartott részleteket emeli ki. A televízió szélsőségei: reklám - leggyorsabb váltások; szappanopera - minden jelenet egyforma hosszú.
Elemzendő filmrészlet Chaplin egyik filmjéből:

2009. szeptember 27., vasárnap

Kommunikáció, kép, mozgókép

Kommunikáció: információk áramlása, melynek során kapcsolat jön létre a feladó és a címzett között.

(Shanon - Weawer-féle modell)

A kommunikáció Jacobson-féle modellje: például egy beszélgetés során a "feladó" gondolatait jelekké alakítja át - kódol -, a "címzett" a közös nyelv ismeretében megérti, vagyis dekódolja az üzenetet, majd válaszreakciót ad rá. Ezáltal ő lesz a feladó. Itt a hangtovábbítás eszköze (csatornája) a levegő, a körülmények, a beszélgetés zavaró tényezője pedig lehet akár a forgalom zaja is.
A folyamat a közvetlen emberi kommunikáció során valósul meg teljesen. Ennek három összetevője:
  1. verbális (szóbeli) kommunnikáció - beszéd
  2. vokális kommunikáció - a hangerő, a beszéd dinamikája, a hanglejtés
  3. nem verbális kommunikáció (metakommunikáció) - mimika, tekintet, gesztikuláció, testtartás, térközszabályozás, külső megjelenés

A kommunikáció megvalósulhat valamilyen közvetítő eszköz segítségével, ilyenkor közvetett kommunikációról, vagy más szóval mediatizált kommunikációról van szó. Közvetett kommunikáció pl., a tömegkommunikáció egyirányú folyamat. Itt a feladó közleményeivel egyszerre sok címzettet szólít meg. Fajtáit a felhasznált csatornák (médiumok) alapján különböztetjük meg: nyomtatott (könyv, újság), vizuális (kép, szöveg nélküli plakát), auditív (rádió) és audiovizuális (film, telvízió, internet). A többesszámú "média" szót a közvetítő közeg egészére használjuk.
A kép

A kép a 20. században vált a kommunikáció egyik legemblematikusabb formájává. Korábban is az egyik leggyakoribb közlési mód volt, mivel a képeken megjelenő világ hasonlatos a körülöttünk látható világhoz. A látvány értelmezése (dekódolás) tanult folyamat. Ahhoz, hogy megértsük a felismert dolgok kapcsolatát a valósággal tudnunk kell, hogy a kép nem azonos az általa bemutatott dologgal. René Magritte képe, A képek árulása is erre utal! Felirata: Ez nem pipa.

Egy tárgy képét önkéntelenül azonosítjuk magával a tárggyal, illetve az ahhoz kapcsolódó tudati képpel. Ezt a gondolkodásmódot nevezzük mágikus szemléletnek. A filmeket, a televízióban látottakat gyakran azonosítjuk a valósággal, s csak ritán tudatosul, hogy nem hús-vér emberekkel érintkezünk.


Képsor

A képsorozat rögzíteni tudja a változást, átalakulást, ami a legfontosabb emberi tapasztalatok egyike. Az altamirai, vagy a lascaux-i barlang állatrajzai a legrégebbi képsorok, vagyis a képeket régtől fogva kerekíti történetté alkotójuk. A tér- és időérzékelés, a mozgás megragadása, az első mozgóképes kísérletek a fotgráfia és a filmkészítés technikájával együtt jelent meg.

Eadweard Muybridge mozgássorozat fotói:
Az első filmek egyike, Edison felvétele: